Montpellier-ben folytatta kitűnő szériáját az Arsenal
A Bajnokok Ligája-csoportkörének első fordulójában mindkét mérkőzés 2-1-es vendég sikerrel zárult a B-jelű négyesben. Az Arsenal két bajnoki győzelem után a legrangosabb európai sorozatban folytatta remeklését, legyőzve a francia bajnok Montpelliert. A Schalke 30 éves átkot megtörve győzött az Olimpiakosz otthonában, a görög kapuját Megyeri Balázs védte.
A Liverpool és a Southampton legyőzése után Montpellierben is győzelemre készült az Arsenal. A francia bajnok pedig annak az Olivier Giroud-nak a megállítására, aki tavaly még René Girard csapatát segítette bajnoki címhez, 21 gólt szerezve a Ligue 1-ben. A 8. percben Younes Belhandát buktatta Thomas Vermaelen a hazaiak tizenhatosának szélén, a megítélt büntetőt maga a sértett emelte pimasz mozdulattal Vito Mannone kapujába. (1-0) Sokáig nem ünnepelhettek a Hérault szurkolói, a 16. percben ugyanis Giroud passzából Lukas Podolski egyenlített. A német válogatott támadó a lecsücsülő kapus mellett higgadtan passzolt a hálóba. (1-1) Két perccel később már a Wenger-tanítványoknál volt az előny: Gervinho tört jobbról középre, a menteni igyekvő védő lábáról Carl Jenkinson elé került a labda, a jobbhátvéd éles centerezését pedig az elefántcsontparti helyezte el Geoffrey Jourdren hálójába. (1-2) Arséne Wenger - aki eltiltását töltötte, ezért nem ülhetett a kispadon -, a második játékrészben idegeskedhetett, a házigazda közel járt az egyenlítéshez, ám Belhandának nem sikerült a duplázás. A fiatal irányító a kapuval szemben állva,hat méterről lőtt a kapusba.
|