Wenger olimpiai bajnok segítségét kérte sporthirado.hu
Az Arsenal keddi edzésén felbukkant Michael Johnson, a négyszeres olimpiai bajnok síkfutó is, akit Arséne Wenger menedzser arra kért, segítse a fiatalok felkészülését, hogy a londoni csapat végre visszataláljon arra az útra, amelyet hét éve, az utolsó FA Kupa-győzelem óta elhagyott. Johnson az Emiratesben nézi a szerdai, Olimpiakosz elleni Bajnokok Ligája-meccset is.
Michael Johnson londoni felbukkanása annak köszönhető, hogy az Arsenal menedzsere szorosabban is együtt szeretne működni az egykori világklasszis futó texasi székhelyű edzőközpontjával.
A mostani meghívás előzménye az volt, hogy Arsene Wenger a nyáron már több játékost is kiküldött Amerikába (többek között Ignasi Miquelt), az eredménnyel pedig nagyon elégedett volt.
"Johnson nem dolgozik a klubnál, de időnként együttműködünk az iskolájával - mondta Wenger. - Például ha nyáron a játékosoknak meghatározott fizikai felkészítésre van szükségük, kiküldjük őket hozzá."
"Most nyáron is kint volt pár fiatal, akik közül Miquel erősebb is lett, bár ezt 18-19 éves korban azért még óvatosan kell kezelni, mert ebben a korban egy fiatal magától is erősödik, izmosabb lesz, ahogy férfiasodik."
|